Munkahelyek, ahol nem csökken a munkavállalói elkötelezettség

A WHC csoport is közöttük. Gratulálunk!

 

Már csak a munkavállalók 59 százaléka tekinthető elkötelezettnek itthon – derül ki Magyarország legnagyobb kutatásából, amely a munkavállalók válaszai alapján mutat átfogó képet az aktuális munkaerőpiaci trendekről.

Az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok alapján 18. alkalommal állította össze a legjobbak listáját.

A felmérésből kiderül, hogy gyengül a munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, miközben elhelyezkedési esélyeikben évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók közel kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt, és biztosnak érzi magát munkaerőpiaci esélyeit illetően.
Amíg európai és globális viszonylatban is minimális növekedés tapasztalható a dolgozói elkötelezettségben, addig itthon nincs megállás: a csökkenés 3 éve folyamatos, idén 1 százalékponttal alacsonyabb, mint tavaly.

Ez a negatív tendencia jellemzi a vállalatok tehetség megtartó képességével kapcsolatos dolgozói elégedettséget, és a cégek jövőbeli sikerességébe vetett hitet csakúgy, mint a munkáltatói márkával kapcsolatos elégedettséget. A megkérdezett munkavállalók mindössze 53 százaléka vélekedik úgy, hogy cége az egyik legjobb munkahelynek számít a szakmájában.

„Ma már a munkáltatói márka vonzósága és a vállalat jó hírneve nem elég, hitelesnek is kell lenni. A munkavállalók csupán fele gondolja úgy, hogy cége kiváló munkavállalói élményt biztosít, egyértelmű tehát, hogy van miben fejlődni. Azt is látjuk, hogy a támogató munkahelyi környezet megteremtése egyre fontosabbá válik, a tavalyi 10. helyről a hatodikra ugrott az elégedettségi területek fontossági sorrendjében” – mondta György Máté, az Aon Magyarország Legjobb Munkahelyek Program projektvezetője.

Sok tekintetben nincs új a nap alatt: a kisebb cégeknél magasabb az elkötelezettség, a 29 év alatti munkavállalók a legpozitívabbak az elhelyezkedési esélyeiket illetően, a férfiak továbbra is jóval magabiztosabbak, mint a nők, és az idősebbek nehezen váltanak.

A Legjobb Munkahelyek azonban már most élen járnak több területen. Dolgozóik 77 százaléka szerint például kiváló munkavállalói élményt biztosítanak, és hangsúlyozzák az emberközpontú és lelkesítő jövőképet mutató felsővezetést is. A legjobb cégek egyértelműen kiemelkednek az átlagból, a legtöbb mutató tekintetében körülbelül 20 százalékponttal magasabb az elégedett munkatársak aránya.

Munkavállalóik 81 százaléka vélekedik kedvezően a cég tehetségvonzó képességéről, és több mint 60 százalékuk pozitívan nyilatkozik a tehetségmegtartással és a rendelkezésre álló munkaerővel kapcsolatban. A Legjobb Munkahelyeknél 10-ből 8 dolgozó véli úgy, hogy anyagilag is részesül a cég sikeréből, szemben az 57 százalékos magyar átlaggal.

Idén 13-an kerültek a legjobbak közé. Közülük három cég, a B.Braun Avitum Hungary Zrt., az EuroFamily és a DECATHLON Magyarország már negyedszer nyerte el zsinórban a Legjobb Munkahelyeknek járó elismerést. 
 
Az 50–250 fő közötti kategóriában Aon Legjobb Munkahelyek:
Atlas Copco Hungary Kft – Industrial Technique
Cisco Systems Mo. Kft
Carglass Magyarország – CG Hungary Kft.
Nutricia Early Life &Advance Medical Nutrition
Starschema Kft.
WHC

A 250 és 1000 fő közötti cégek legjobbjai:
B.Braun Avitum Hungary Zrt.
EuroFamily

Az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek:
SAP Hungary Kft.
DECATHLON Magyarország
Szerencsejáték Zrt.
 
A nemzetközi mérésben részt vett vállalatok közül két magyar leányvállalat kapta meg a Legjobb Munkahely elismerést, a Mars Magyarország Értékesítő Bt. és a profession.hu Kft.

Forrás: HVG