Pályaválasztási nap - nem csak diákoknak

2017. november 23-án 10.00-15.00 óra között a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok galériáján pályaválasztási napot tartunk.

A program célja információt, segítséget nyújtani mindazoknak a zalaegerszegi közép- illetve felsőoktatásban végzős diákoknak, gyed-ről, gyes-ről/ápolási díjról visszatérőknek, gyermeküket egyedül nevelőknek, megváltozott munkaképességűeknek, közfoglalkoztatottaknak, inaktívaknak akik új szakmát szeretnének elsajátítani, illetve útmutatást igényelnek a pályaválasztáshoz, pályamódosításhoz.

Az érdeklődőket a Zala Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának munkatársai, képzőintézmények képviselői, valamint munkaerőpiaci mentorok várják.

A résztvevők részletes tájékoztatást kaphatnak a regisztrált álláskeresők részére induló, ingyenes képzésekről, illetve a karrierút megtervezéséhez, álláskereséshez igénybe vehető személyes segítségnyújtás szolgáltatásról.

A rendezvény látogatói több mint 30 olyan képzéssel ismerkedhetnek meg, melyek elvégzésével nagymértékben növelhetik elhelyezkedési esélyeiket, hiszen a képzések a zalaegerszegi vállalkozások igényeire alapozva indulnak. Az ingyenes képzések ideje alatt a résztvevők keresetpótló juttatásban, illetve útiköltség térítésben is részesülhetnek. Az álláskeresők a képzések kiválasztásához, az esetleges tanulási nehézségek leküzdéséhez, illetve a szakma megszerzését követő munkába álláshoz díjmentes, személyre szabott segítségnyújtást - mentori szolgáltatást kapnak.

Ha állást vagy képzést keres, ezekhez segítséget igényel: látogasson el rendezvényünkre!

Kövessen minket facebookon is: https://www.facebook.com/zalaegerszegifoglalkoztatasipaktum/