Németh Attilát, a pályakezdő közgazdászt kérdeztük, milyen segítséget kapott a már másfél éve tartó zalaegerszegi foglalkoztatás-fejlesztési programban.

- Mióta keresett állást?

- A főiskola elvégzése óta, több, mint 1 éve voltam regisztrált álláskereső.

- Mit gondol, mi volt a sikertelenség oka?

- Döntően a releváns munkatapasztalat hiánya.

- Hogyan értesült a projektben igénybe vehető mentori szolgáltatásról?

- 2017. júliusában a www.paktumportal.hu oldalon láttam ezt a lehetőséget, a honlapon közvetlenül jelentkeztem is.

- Mi történt ezután?

- Rá pár napra felhívtak a Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályáról (volt munkaügyi kirendeltség), hogy megfelelek a program célcsoportjának és kértek, hogy keressem fel őket a projektben való részvételhez szükséges megállapodás aláírása miatt. Időpontra hívtak, így várakoznom sem kellett. Ők továbbították az elérhetőségeimet a Kontakt Nonprofit Kft-hez, ahonnan a mentor 1 héten belül telefonon keresztül felvette velem a kapcsolatot. Hozzá is időpontra érkeztem az első beszélgetésre.

- Miről beszélgettek először?

- Végzettség, munkatapasztalat, érdeklődési kör, készségek, képességek feltárása történt meg, illetve szót váltottunk az álláskeresés eredménytelenségeiről is. Már az első alkalommal kaptam álláskeresési ötleteket, illetve a mentor két olyan álláshirdetést is ajánlott, amelyek az én figyelmemet elkerülték.

- Hogyan támogatta a mentor az álláskeresésben?

- Többször érdeklődött telefonon, hogy sikerültek-e az interjúk, miben tudna még segíteni, illetve e-mailben újabb álláslehetőségekre hívta fel a figyelmemet. A számos pozitívan sikerült állásinterjú dacára sem sikerült főállásban elhelyezkednem, amit főképp annak tudtam be, hogy a munkáltatók szinte mindenhova tapasztalt embert kerestek, ezzel minél inkább csökkentve a betanulási idő hosszát. Volt pozíció, ahol egy-egy jelentéktelen apróság húzta keresztbe a számításaimat, volt, hogy elnyertem az állást, de nem sikerült beilleszkednem, így azzal a céggel elváltak útjaink. Ebben az időszakban egyre sötétebb jövőképet láttam magam előtt, egyre fásultabban érkeztem az állásinterjúkra, előfordult, hogy a mentorom telefonhívását sem vettem fel, úgy éreztem nem tudna érdemben segíteni a helyzetemen. Ennek ellenére a mentor ezekben a napokban is folyamatosan próbálta velem felvenni a kapcsolatot, mígnem sikerült összeszednem magam, és felvettem a telefont…

- Hogyan jutott végül álláshoz?

A mentor az első találkozás után 2 hónappal egy olyan álláslehetőségről tájékoztatott, melyet még meg sem hirdettek. A munkáltató, a Techno-World System Csiszolóanyag Gyártó és Forgalmazó Kft., a Kontakt Nonprofit Kft. partnere, akinek mentorom ajánlotta a meghallgatásomat, melyet kapcsolatfelvétel követett.  Ennek eredményeként 2017. októberében több, mint 1 év sikertelen álláskeresés után 3  hónap mentori szolgáltatás igénybevételével határozatlan idejű munkaszerződéssel sikerült elhelyezkednem, ahol a legnagyobb megelégedettségemre jelenleg is örömmel dolgozom. A mentorom visszajelzése alapján szerencsére ez az elégedettség kölcsönös, hiszen a munkáltató vezetője, Molnár Tibor úr annak adott hangot, hogy nem bánta meg, mikor alkalmazásom mellett döntött, sőt reméli, hogy ez egy hosszútávra szóló gyümölcsöző kapcsolat lesz.

A mentor elmondta, hogy a fentieken túl, a pályakezdő álláskereső alkalmazásával a munkáltatónak azáltal is segíthettünk, hogy a projekt általi követelményeknek megfelelve, 8 havi bértámogatást vehet igénybe a foglalkoztatáshoz. A mentori szolgáltatás a bértámogatás, illetve az azt követő kötelező továbbfoglalkoztatás (ez esetben összesen 1 év) ideje alatt is biztosított. Igény esetén munkaügyi kérdésekben, a munkahelyi beilleszkedésben, esetleges konfliktusok kezelésében tudunk segítséget nyújtani, de valószínű jelen helyzetben erre nem lesz szükség, hiszen mind a munkáltató, mind a munkavállaló teljes megelégedésről számoltak be. Mindkét fél bízik abban, hogy munkakapcsolatukra bértámogatástól, továbbfoglalkoztatási kötelezettségtől függetlenül még hosszú évek várnak.