Felelős zalaegerszegi foglalkoztatók - Schneider Electric

Sorozatunk következő részében a Schneider Electric zalaegerszegi gyárait, a dolgozókért tett felelős munkáltatói intézkedéseiket szeretnénk bemutatni.

 

Nagyszerű emberek munkájának köszönhetően a vállalat az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője. A zalai régióban két gyárral is büszkélkedhetnek. Az MG Zala kismegszakítógyár 350 főt foglalkoztat. 2017 eleje óta a termelési terület folyamatos átrendezés, bővítés alatt áll az új projektek előkészítése érdekében, a létszámot pedig közel 400 főre tervezik bővíteni. A ZEG villamosberendezés-gyárban mintegy 190 fő dolgozik, létszámbővítés itt is szükséges a megnövekedett piaci igények kiszolgálására.

Mindkét gyár stratégiai prioritásai között szerepel a vállalati well-being, illetve a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése. Az év során számos rendezvényt szerveznek ennek jegyében: „Well-being” hét számos programmal színesítve, családi nap és év végi, karácsonyi vacsora. A rendszeres gyümölcsnapok és a munkavállalók számára biztosított masszázs, valamint a napi közös torna mind-mind arról tesz tanúbizonyságot, hogy fontos számukra a dolgozói jóllét és a kellemes munkakörnyezet.

Hosszú múltra tekint vissza az évente megrendezésre kerülő Egészség- és munkabiztonság hét, a Munkabiztonsági nap és a Nemzetközi környezetvédelmi nap is. Ezekkel a rendezvényekkel szeretnék még inkább felhívni a figyelmet az egészség, a munka- és a környezetvédelem fontosságára. Munkavállalóik közvetlen hozzátartozói is bekapcsolódhatnak a programokba: pl. rajzpályázatokon a gyermekek is közelebb kerülhetnek az adott témához, ezáltal is hozzájárulva egy környezet- és egészségtudatosabb generáció felnövekedéséhez.

A munkatársak a hagyományos oktatási formákon túl e-learning rendszerrel is képezhetik magukat, legalább 7 óra oktatáson kell részt venniük az év során. Hagyományőrző módon kerül megrendezésre a „Tanulás hete” is, ahol játékos formában hívják fel a dolgozók figyelmét az élethosszig tartó tanulás fontosságára.

A cégcsoport 2015-ben csatlakozott a „HeForShe” elnevezésű kampányhoz, ami a nemi egyenlőség fontosságára hívja fel a figyelmet. Március 8-án mindkét telephelyükön megünnepelte a Nemzetközi nőnapot, ami különösen fontos számukra, hiszen közel 300 női munkavállalóval büszkélkedhetnek MG Zalában.

A társadalmi felelősségvállalás (CSR) iránt mindkét zalai gyár elkötelezett. Az MG Zala gyár több mint 10 éve támogatja a Remény Gyermekei Alapítványt és az azonos székhelyen működő Nyitott Ház EGYMI gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményt. Büszkék rá, hogy tavaly másokkal összefogva a Nyitott ház EGYMI kerítését széppé varázsolhatták kis gyermekei, tanulói számára, az év végi gyűjtésen pedig ruhákkal és játékokkal örvendeztették meg a növendékeket és családjaikat.

Dolgozóik véleményét számos fórumon, fókuszcsoporton kérdezik meg: évente kétszer kerül megrendezésre a „OneVoice” elnevezésű elkötelezettségi felmérés. Minden évben indulnak a „COOL Site” cím elnyeréséért. Nagy öröm számukra, hogy mindkét gyár 2016-ban harmadszor nyerte el a címet!

Forrás: https://www.zaol.hu/allasborze/schneider-electric-1827733/

 

Kapcsolat:

www.schneider-electric.hu

ZEG villamosberendezés-gyár
8900 Zalaegerszeg, Egervári út 9.
Gyovai Irma, HR vezető
irma.gyovai@schneider-electric.com
+36 30 948 5011