fiataloknak

A magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek a szakmák versenyén
2019-08-27
Az iskolák és a cégek együttműködésére van szükség a szakképzésben, ez egyértelműen látszik a WordSkills fiatal szakmunkások versenyén - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette: a magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek, megállják a helyüket.
Részletek
WorldSkills Kazan 2019 - zalai versenyzők a magyar csapatban!
2019-03-20
Három szakmában képviseli országunkat zalai fiatal a világversenyen: Balogh Krisztián kőfaragó, Cságoly Laura szépségápoló és Markó Ákos kőműves.
Részletek
Fiatalok, gyakorlatiasak, bátrak és megnyertek egy műszaki versenyt. Ja, és lányok!
2018-12-13
A műszaki pálya iránt érdeklődő diákok próbálhatták ki magukat szerdán a Munkácsy-középiskolában. Hegesztettek szimulátoron, menetet vágtak, ördöglakatot készítettek, fajsúlyt mértek, elektromos áramkört állítottak össze, kereket szereltek autón és kerékpáron. Ez csak néhány a gyakorlati feladatok közül, amelyeket az Útban a műszaki világ felé című versenyen kellett megoldani.
Részletek