A szakképzésé a jövő

Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly - mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón Nyíregyházán. Palkovics László a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban tartott ünnepségen kiemelte, a magyar tanulók sorra hozzák el a hazai és nemzetközi szakmai versenyek fődíjait, ami igazolja, hogy nemzetközi színtéren is elismert a magyar képzés.

A kormány támogatásával minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább fejlődjön a szakképzés - mondta a miniszter.

A tárcavezető a kazanyi 45. WorldSkills versenyen elért magyar sikerekről szólva azt mondta, az elért eredmények azt mutatják, hogy jó úton halad a szakképzés, a területen az elmúlt egy évben elért legnagyobb eredménynek pedig az osztrák mintára a piaci szereplők közreműködésével kialakított Szakképzés 4.0 stratégia kormány általi elfogadását nevezte.

A szakképzés és a felnőttképzés rendszerszintű megújítását és továbbfejlesztését meghatározó kezdeményezéssel a kormány célja a pályaválasztás előtt állókkal még inkább elhitetni, hogy a jól végzett szakmunka nemcsak versenysikert hozhat, hanem megélhetést is biztosít a családnak, valamint hozzájárul Magyarország gazdasági sikeréhez - hangoztatta a miniszter.

Mint mondta, a rugalmas, modern, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó szakképzési rendszer fejlesztése az ágazat minden szereplőjének kedvező lesz; növeli az ország versenyképességét, diákok számára több lehetőséget nyújt a tanuláshoz és a továbbtanuláshoz, a vállalatok pedig az igényeikhez igazodó, szaktudással rendelkező és képzett munkaerőt kaphatnak.

Palkovics László szerint a rendszer figyel a felsőoktatásba továbblépőkre is, 2020-tól a szakgimnáziumok négy plusz egy éves képzési struktúráját a technikumok ötéves képzése váltja fel, ahonnan a diákok gyakorlati tapasztalatokkal léphetnek munkába, illetve a továbbtanulás esetén közvetlenül a szakirányú felsőfokú képzésbe. Emellett a szakközépiskolákat hároméves szakképző iskolákká alakítják át, ahol a gyakorlati tapasztalatot az utolsó két év duális képzése biztosítja, a részszakképzést nyújtó műhelyiskolák alapítása pedig azoknak a fiataloknak lesz kedvező lehetőség, akik nem tudják elvégezni az általános iskolát, vagy a hagyományos oktatási környezetben nem tudnak megfelelően teljesíteni - tette hozzá.

Ehhez segítségként megújul például az állami ösztöndíjrendszer is, annak érdekében, hogy a duális képzésben nem résztvevő fiatalok az új szakképzési rendszerben is anyagi támogatáshoz tudjanak jutni - tette hozzá a miniszter.

A teljes cikk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal oldalán olvasható.