Álláskeresési praktikák

2017-05-18

Nem egyszerű dolog a megfelelő munkahely megtalálása napjainkban, ezért különös jelentősége van az álláskeresők tudatos, aktív álláskereső tevékenységének.

Nagyon fontos, hogy tudjuk, mit akarunk, mert anélkül nem tudunk elindulni. Az első és legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mivel szeretnénk foglalkozni. Milyen területen, milyen munkakörülmények között képzeljük el a munkavégzésünket.

A reális célállás

Meghatározása megalapozhatja az álláskeresési folyamat sikerét.

A reális célállás meghatározásánál a következőket kell figyelembe venni:

Végzettséget igazoló papírokhoz kapcsolódó betölthető munkakörök, gyakorlati tevékenységek során megszerzett tudás, eddigi munkatapasztalatok, képességek, személyes tulajdonságok, érdeklődés, beállítottság, karrier horgonyok (önmaga által észlelt tehetség, alapvető értékek).

Manapság a legtöbb munkáltató már a kapcsolatfelvételhez igényli önéletrajz, illetve pályázat benyújtását.

A pályázati csomag elemei:

  • Önéletrajz (az álláshirdetésben feltüntetett nyelven/nyelveken)
  • Motivációs levél vagy kísérőlevél
  • Esetenként egyéb dokumentumok:
    • Bizonyítványok másolata
    • Nyelvvizsga bizonyítvány másolata
    • Erkölcsi bizonyítvány
    • Nyilatkozatok
    • Elképzelések vázlata
    • Referencia, ajánlás

Önéletrajz

Az álláskeresés során gyakran az önéletrajz az egyetlen eszköz arra, hogy a pályázó eljusson a felvételi interjúra. A figyelemfelkeltő önéletrajz segít jó benyomást kelteni a leendő munkáltatóban. A témakörei állandók, de ezek belső tartalma egyedi. A megfelelően összeállított önéletrajz nem sablonos, hanem tartalma és formája reprezentálja a pályázót. Érdemes időt, energiát szánni az elkészítésére. Egy jól elkészített önéletrajz fél siker!

Témakörei:

  • Személyi adatok – név, lakcím, telefonszám, e-mail cím.
  • Pályázott állás vagy karriercél – egy mondatba sűrítve az elérni kívánt célt.
  • Végzettségek – szakmai képesítés megnevezése (pályakezdőknél: a minősítés megjelölése, amennyiben az jó vagy jeles rendű; szakdolgozat témájának megjelölése).
  • Nyelvismeret – mely nyelvek és milyen szinten.
  • Számítógépes ismeretek – ezek szintje, alkalmazott programok megnevezése.
  • Szakmai gyakorlat – eddigi munkahelyek megnevezése, feladat, munkakör; pályakezdőknél nyári munkák, szakmai gyakorlatok.
  • Képességek – a megcélzott álláshoz kapcsolódó legfontosabb képességek felsorolása.
  • Hobbiról csak akkor, ha az érdekes és nem ütközik a cég profiljával!
  • Jogosítvány - milyen kategória(ák).
  • Referenciák – ajánlók feltüntetése, természetesen előzetes egyeztetés után, ajánló lehet pl.: egy volt munkahelyi főnök, volt tanár, gyakorlati oktató.
  • Dátum – elég hónapra pontosan dátumozni.

Hasznos tanácsok:

  • Az önéletrajz a célállással kapcsolatos pozitív tényeket mutassa be.
  • Amennyiben fényképpel ellátott önéletrajzot kérnek, klasszikus igazolványképnek megfelelő, egy évnél nem régebbi fényképet küldjünk.
  • Terjedelme minimum egy maximum két oldal legyen.
  • Helyesírásilag, stilisztikailag hibátlanul készítsük el.
  • Formailag törekedjünk a rendezettségre.
  • Könnyen olvasható betűtípust használjunk, 12 vagy 13 pontos betűméret ajánlott.
  • A térhasználat tervezett legyen.
  • Elküldésnél a fájlnévben a saját név mindig szerepeljen, ékezetes betűt ne használjunk! (minta_szilvia_oneletrajz.doc)
  • Az e-mail cím ne legyen gyerekes és vicces! Legjobb, ha a névből lehet azonosítani a feladót! (minta.miklos@gmail.com)

Az önéletrajzok főbb típusai:

  • Kronologikus – időrendi önéletrajz, fordított kronológiával dolgozik, stabil szakmai pályafutás esetén javasolt.
  • Funkcionális (teljesítmény önéletrajz) – képességekre, készségekre helyeződik a hangsúly. Pályamódosítás esetén javasolt, illetve ha hosszabb-rövidebb ideig valaki kiesett a munka világából.
  • Kombinált - a fenti két típus összekapcsolása.
  • Europass - struktúrája kötött, egységes formátumú. A tanulmányok, szakmai tapasztalatok mellett lehetőséget ad a különböző készségek bemutatására. Nem kötelező a sablon összes részét kitölteni, viszont amelyik témakörbe nem írunk adatot, annak a címszavát is töröljük! (pl.: művészi készségek és kompetenciák). A minta és a kitöltő program a www.europass.hu oldalon érhető el.

Motivációs levél vagy kísérőlevél

Az első információ, ami eljut a munkáltatóhoz, még az önéletrajz átnézése előtt szokták megtekinteni, ezért különösen fontos a tartalma.

A motivációs levél tartalma:

Bevezetés:

  • Hivatkozás (hol olvastam, milyen pozícióra jelentkezem)

Tárgyalás:

  • Önéletrajz legfontosabb elemeinek kiemelése (pl.: a munkához szükséges tapasztalatok, tanulmányok, és az elért eredmények találhatóak)
  • Motiváció és célok meghatározása (miért jelentkezem - kihívás, fejlődés, csapat)
  • Személyiség (miért éppen én vagyok a legalkalmasabb az állás betöltésére, mivel tudok hozzájárulni a cég jövőbeni sikereihez)

Befejezés:

  • Keltsük fel az olvasó érdeklődését, de hagyjunk teret a majdani kérdéseknek is
  • Mutassunk érdeklődést a személyes találkozó iránt.
  • Záró gondolat – ne legyen sablonos! Dátummal és nevünkkel zárjuk a levelet.

Hasznos tanácsok:

  • Testreszabott legyen – mindig az adott célálláshoz kell igazítani!
  • Az egyéni hangvétel fontos!
  • Nézzen úgy ki, mint egy hivatalos levél!
  • Pozitív közlés az adott cégről, tevékenységükről (tűnjön ki belőle, hogy ismeri a céget).

Ajánlólevél / referencialevél / működési bizonyítvány

  • Legtöbbször írásos, de történhet szóban is - olyan ajánlás, melyet általában a korábbi felettesek, alkalmazók adnak a pályázó szakmai múltjáról, munkájának minőségéről.

Haszna:

  • Erősíti a pályázati anyagot.
  • Fontos információkat ad a pályázó munkamoráljáról, munkastílusáról.

Felvételi interjú

A munkaadók többségének a legkedveltebb kiválasztási módszere az interjú. Az itt kialakított benyomásnak döntő jelentősége van az esetleges alkalmazás szempontjából.

A felvételi találkozóra, akár egy vizsgára érdemes felkészülni, ennek lényeges pontja, hogy a cégről minél több információt gyűjtsünk (legegyszerűbb, ha használjuk az internet nyújtotta lehetőségeket, de a különböző kamarák, szakmai szövetségek kiadványai is segítségünkre lehetnek).

Megszerzendő információk közül néhány: Milyen cégről van szó? Miért ismerik el ezt a céget? Milyen a vállalati kultúra? Milyen termékei vannak? Hogyan értékesíti azokat?

Fontos, hogy megfelelően válasszuk meg az öltözéket. A pontos érkezés elengedhetetlen. A találkozó időtartama általában 15 perc és 1 óra között váltakozhat. Kivételes esetekben ettől eltérhetnek.

Az első benyomás szerepe meghatározó, hisz ezt csakis egyszer van módunkban kialakítani. Az első pár perc hatással van a későbbi beszélgetés hangulatára.

Néhány tanács a kedvező első benyomás kialakításához:

  • Egy barátságos, mosolygós arc mindig kellemesebb látványt nyújt, mint egy komor arc.
  • Határozott kézfogás.
  • A megfelelő szemkontaktust igyekezzünk tartani.
  • A figyelmes hozzáállás kedvezően hat.
  • Kerüljük az ideges megnyilvánulásokat (pl.: ékszerekkel való babrálás), a túlzott gesztikulációt.

A felvételi interjúk során leggyakrabban feltett kérdések:

  • Beszéljen magáról! – Itt célszerű néhány mondatban elmondani a legfontosabbnak ítélt információkat a szakmai múltat illetően.
  • Melyek az erősségei? – Azokat az erősségeket érdemes kiemelni, amik a megpályázott pozícióhoz kapcsolhatók.
  • Melyek a gyengeségei? – A gyengeségek felsorolásánál érdemes figyelni arra, hogy a felvételit készítő érzékelje azt, hogy a pályázó nemcsak ismeri a gyengeségeit, de törekszik azok kiküszöbölésére is.
  • Mi alapján jelentkezett az állásajánlatunkra? – A cégről szerzett előzetes információkra érdemes építeni a választ.
  • Mit tud a cégünkről? – Minél több helyről tudtunk információt gyűjteni a cégről, annál pontosabban tudunk válaszolni erre a kérdésre.
  • Milyen kereseti igényei vannak? – Az előzetes körültekintő munkaerő-piaci tájékozódás teheti reálissá a választ.
  • Miért pont Önt kellene választanunk? – A pályázó célállással kapcsolatos pozitívumait emelje ki.
  • Milyen hobbijai vannak? – Ezzel a kérdéssel a pályázó személyiségéről szeretnének többet megtudni, itt az olyan időtöltéseket érdemes kiemelni, ami valóban hobbi.
  • Hogyan látja magát 5 év múlva? – Itt főként azt tesztelik, hogy a jelölt mennyire ambiciózus.
  • Van-e kérdése? – Legyen kérdésünk, hisz ezzel is bizonyítjuk, hogy komolyan érdekel bennünket az állás.

Informális vagy spontán álláskeresés

Hazai és nemzetközi tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a szabad álláshelyek 70-80%-át nem hirdetik meg a munkáltatók, ezek az úgynevezett informatív csatornákon keresztül találnak gazdára.

Az álláskeresés tekintetében megkülönböztethetünk formális és informális álláskeresést:

  • A formális álláskeresés során inkább a hagyományosabb eszközrendszert (hirdetés, telefonálás, munkaügyi központ, esetleg munkaközvetítő iroda) használja az álláskereső – az állások 20-30%-a érhető el ezzel a módszerrel.
  • Az informális álláskeresés fokozott személyes aktivitást igénylő módszer. Az informatív csatornák a személyes kapcsolati háló működtetésével és a spontán álláskeresés segítségével érhetők el.

Személyes kapcsolati háló - a kapcsolatok a piacgazdaságban is hasznosak és elengedhetetlenek. A kapcsolatépítés - a közhiedelemmel ellentétben - nem olyan érvényesülési technika, amivel a megfelelő szakmai háttér hiányában is könnyedén boldogulhatunk a munkaerőpiacon, azonban rendkívül sokat adhat egy-egy állás elnyeréséhez. A networking technikáját külföldön már évek óta használják a tudatos kapcsolatépítésre, sőt Amerikában az álláskeresés legfontosabb eszközeként tartják számon.

Hogyan kezdjünk hozzá?

Készítsünk listát az összes ismerősünkről, barátokról és korábbi munkahelyi kapcsolatokról egyaránt. Először egy e-mailt küldjünk mindenkinek, amelyben bemutatjuk helyzetünket, karriercéljainkat. Közelebbi ismerőst fel is hívhatunk. Először érdeklődjünk hogyléte felől. Egy idő után biztosan vissza fog kérdezni, ekkor elmondhatjuk, hogy éppen álláskeresésben vagyunk. A segítség kérésénél mindig konkrétumot kérjünk, fejtsük ki, hogy az információszerzésben és a kapcsolatfelvételben van szükségünk a támogatásra.

Aki idegenkedik attól, hogy a barátságot ily módon felhasználja, az gondoljon arra, hogy fordított esetben biztosan megtenne egy ilyen szívességet.

Spontán álláskeresés - össze kell gyűjteni azokat a célálláshoz illeszkedő munkáltatókat, ahol az álláskereső szívesen dolgozna. Célszerű egy rangsort felállítani közöttük és a lista végéről kezdeni a cégek megkeresését. Ennek az a jelentősége, hogy az álláskereső a spontán álláskeresés módszerét gyakorolja, azoknál a cégeknél, ahol egyáltalán nem, vagy kis kedvvel dolgozna. Így a kezdeti nehézségek nem veszik el az önbizalmát, hiszen akár gyakorlásként is felfogható az álláskeresés. Ahogyan halad előre a listában az álláskereső, úgy válik egyre gyakorlottabbá.

A potenciális munkáltatók összegyűjtésénél célszerű törekedni arra, hogy ne csak kizárólag népszerű, sokak által ismert cégeket keressünk meg. Ne feledjük, mások is ott próbálkoznak először!

Fontos, hogy mielőtt a pályázó bármilyen módon kapcsolatba lép a kiválasztott céggel, először szerezzen meg minél több információt róla. A spontán megkeresés esetében nem elegendő annyit tudni a cégről, hogy mivel foglalkozik és hol található, ennél jóval részletesebb tudásanyag szükséges. Ajánlott tanulmányozni a cég honlapját, elolvasni a vállalatról szóló híreket. Emellett szükséges kideríteni azt is, hogy egyáltalán létezik-e olyan munkakör az adott cégnél, amelyre a pályázó jelentkezni kíván. Ezt követően készítse el motivációs levelét cégre szabottan, majd küldje el pályázati anyagát.

Hasznos honlapok:

  • http://zala.munka.hu (Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának portálja – Zala megyét érintő információk, pályázatok, képzési és állásajánlatok, közérdekű információk, statisztikák, eseménynaptár, elérhetőségek)
  • http://vmp.munka.hu (Virtuális Munkaerőpiac Portál - 2013. július 15. óta érhető el a munkaügyi szervezet online álláskeresési szolgáltatása. A portál fő célja, hogy a munkáltatók és munkavállalók minél könnyebben és egyszerűbben találjanak egymásra. Munkáltatóknak kínált szolgáltatások: munkaerőigény online bejelentése, hirdetése, nyomon követése; önéletrajzok közötti keresés, szűrés lehetősége; álláskeresők közvetlen megkeresése, térképes megjelenítés; betöltött állást a munkáltató saját maga törölheti. Álláskeresőknek kínált funkciók: önéletrajz feltöltése, megjelenítése, PDF formátumú nyomtatása; állásajánlatok közötti keresés, szűrés; közvetlen jelentkezés az állást kínáló foglalkoztatóhoz, térképes megjelenítés.)
  • www.palyaorientacio.munka.hu (jellegzetes döntési pontok a tanulás és a munka világába - A portál a pályaválasztási és pályamódosítási döntést előkészítő ismereteket tartalmaz és különböző célcsoportok kiszolgálását valósítja meg: általános iskolás, középiskolás, felnőtt, szakember, intézmény, szülő. A tartalom célcsoport-specifikusan érthető el az oldalon, tehát mindenki az életkorának, élethelyzetének megfelelően válogathat az eszközök-készlet és információk közül.)