Négy új hitel a Széchenyi Kártya Programban a vállalkozások megerősítéséért, a munkahelyek védelmében

A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, amely mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként induló rendkívül alacsony kamatozású hitelek a magyarok munkahelyeinek megőrzését, a hazai vállalatoknál meglévő szaktudás megvédését szolgálják - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, pénteken az MTI-nek.

A vállalkozások működésének fenntartása érdekében a Széchenyi kártya program négy, újonnan kifejlesztett hiteltermékkel bővül, amelyek célzott módon segítik elő a likviditáshoz való hozzáférést a mikro-, kis- és középvállalkozások számára" - jelentette be György László.

Az államtitkár hozzátette: a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, a Széchenyi kártya folyószámlahitel plusz, a Széchenyi likviditási hitel és a Széchenyi beruházási hitel plusz ügyfelek által érzékelt, nettó kamata mindössze 0,1-0,5 százalék között mozog.

A hiteltermékek részletes leírását IDE kattintva olvashatja.

forrás: www.kormany.hu