Megújul a munkásszálló

2018-06-26 Belső átalakítási munkák folynak a Göcseji út és Platán sor sarkán álló, egykori építőipari munkásszállóban. Az épület funkciója a 600 milliós beruházás befejezése, ez év vége után is munkásszálló lesz.

A város vezetése és a kivitelező a június 21-ei bejáráson számolt be a beruházás helyzetéről. Balaicz Zoltán polgármester a megyeszékhely elmúlt években végbement gazdasági fejlődéséről szólt, aminek köszönhetően 2014-től máig közel 4 ezer új munkahely jött létre, ami azzal járt, hogy a regisztrált álláskeresők aránya az akkori 4,7 százalékról mára 2,7 százalékra csökkent a városban, és jelentős munkaerőhiány alakult ki, melynek leküzdésére az önkormányzat programcsomagot állított össze. Balaicz Zoltán ebből három fő irányt emelt ki. A helyi oktatás erősítését, aminek keretében sorra újulnak a város iskolái, továbbá a TOP keretében 600 millió forint beruházással duális képző központot hoznak létre, az egyetemeken pedig 4,4 milliárd forintértékben zajlanak projektek. További lehetőséget ad a TOP, amiből mintegy 934 millió forint támogatási lehetőség nyílt elsősorban munkaerőpiaci képzésekre, átképzésekre.

– Leggyorsabb megoldás a munkásszállók kialakítása, aminek segítésére állami program indult. Ebbe elsők között kapcsolódott városunk önkormányzata, és a program a megyei jogú városok közül elsőként indul el. A program során az állam 60 százaléknyi támogatást biztosít, az önkormányzatnak pedig 40 százaléknyi önrészt kell hozzáadni a munkásszálló beruházáshoz – mondta Balaicz Zoltán.

Forrás: zaol.hu, zalaegerszeg.hu