IV. Foglalkoztatási Fórum

2018-12-05 2018. november 28-án került megrendezésre projektünk IV. Foglalkoztatási Fóruma Zalaegerszegen, a Kamarák Házában.

A találkozó nyitó előadásában Dr. Árok Krisztina, a Zala Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője a projekt 2018. évi eredményeit összegezte és felvázolta a 2019. évi terveket. A projekt célegyenesbe fordult, a vállalt indikátorok időarányosan teljesülnek. Az eddigi sikerekre alapozva, valamint a vállalkozások foglalkoztatási igényeit is szem előtt tartva a konzorcium a program meghosszabbítását kezdeményezte 2019.12.31-ig. Ammennyiben a folytatás zöld jelzést kap, további 80 fő foglalkoztatása valósulhat meg 6+3 hónapos bér/bérköltség támogatási konstrukcióval.

Aladi Gusztáv, a Kontakt Nonprofit Kft. ügyvezetője a mikro-, kis- és középvállalkozások által igénybe vehető egyéb támogatásokat ismertette. A jelenlévők az önkormányzat által támogatott munkaerő-kölcsönzés eljárási szabályairól kaptak tájékoztatást.

Kósa Ruben, a Kontakt Nonprofit Kft. munkatársa, a Zalaegerszegi Fejlesztési Iroda szakmai vezetője a paktum munkaprogramjának 2018. évi megvalósulásáról adott tájékoztatást. A projekt indikátorainak teljesülését sokrétű háttérmunka támogatja, a teljesség igénye nélkül következzen most ezek közül néhány: aktív facebook profil és projekthonlap működtetése, álláshírek megosztása, paktum tv működtetése, kreatív képzési plakátok készítése, munkáltatói márkaépítést segítő írások megosztása, munkahelyi egészségfejlesztés, családbarát megoldások népszerűsítése, felelős zalaegerszegi foglalkoztatók bemutatása.

Érdemes követni híreinket a honlapon, valamint a közösségi médiában is: a www.facebook.hu/zalaegerszegifoglalkoztatasipaktum.

A Fórum személyes tapasztalatokon alapuló előadásokkal zárult. Molnár Tibor, a Techno-World System Kft. ügyvezetője a bértámogatás, mentori szolgáltatás előnyeit ismertette a munkáltatói oldalt képviselve. Hangsúlyozta, hogy a támogatásnak köszönhetően a keletkezett megtakarítást bérfejlesztésre tudta fordítani. Ezt követően egy közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacra elhelyezkedő programrésztvevő számolt be a mentori szolgáltatás hasznáról.

A munkahelyi egészségmegőrzés, a helyi termékek népszerűsítése a projektben eddig is kiemelt figyelmet kapott. Nem volt ez másképp a IV. Fórum kávészünetében sem, hiszen egészséges, helyi termékeket kínáló büfé fogadta a fórumozó partnereket, vállalkozások és civil szervezetek munkatársait.

(pdf) Beszámoló a munkaprogram 2018. évi megvalósulásáról (pdf) Mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújtható szolgáltatások (pdf) Foglalkoztatást elősegítő támogatások, szolgáltatások, 2018-ban elért eredmények, 2019. évi tervek