Kisgyermekes munkavállalók munkáltatói szemmel

Amióta tombol a munkaerőhiány, egyre többet hallunk arról, hogy a kisgyermekes nők fontos tartalékot jelentenek a munkaerőpiacon. De mi a véleménye minderről egy munkáltatónak, aki rugalmas és terhelhető munkavállalót keres?

 

A közbeszédben többnyire a cégek úgy tűnnek fel, mint akik nem nyitnak az anyák felé, nem támogatják a család és a munkahely összehangolását – ami a legtöbb kisgyermekes munkavállalónak alapszükséglete - sőt, nem is szívesen alkalmazzák őket.

„A munkáltatók szerint azonban nem csak az ő részükről hiányzik a rugalmasság és az elfogadás. Az anyák részéről sok esetben nincs meg az együttműködni akarás, illetve figyelmen kívül hagyják a munkáltató érdekeit. Valaki a szülés után rövid idővel vissza akar térni a munkaerőpiacra, és aktívan tesz is érte, mások viszont teljesen elszakadnak a korábbi munkáltatótól, és általában a munka világától, ami után nagyon nehéz felvenni a fonalat. A kieső évek alatt megkopik a nők kapcsolatrendszere és szakmai tudása is, ami miatt sokszor nem tudják, hogy milyen munkakörbe passzolnának. A bizonytalanságot a munkaadók, HR-esek is érzik, ezért az embernek először saját magával kell tisztáznia a helyzetet, akár külső segítség – coach, mentor – igénybevételével.”

A leggyakoribb hibák, amiket a munkáltatók szerint a visszatérők elkövetnek:

  • Nem reális az önértékelésük, nem tudják, mit jelent, hogy az otthon töltött időszak alatt megkopik a szaktudásuk, a kapcsolatrendszerük.
  • Nem tudják, hogyan osszák meg a feladatokat otthon.
  • Nem kommunikálnak nyíltan, félnek a munkáltató reakcióitól.
  • Nem szeretnék a korábbi munkaterhelést vállalni, de a részmunkaidős megállapodás eléréséhez nem rendelkeznek megfelelő tárgyalási technikával.
  • Nincsenek tisztában a munkáltatónál vagy a munkaerőpiacon végbement változásokkal.

Mit tehetnek a kisgyermekes munkavállalók, ha ezeket a hibákat szeretnék elkerülni?

Először is legyenek tisztában a saját elvárásaikkal és reális lehetőségeikkel! Gondolják végig, hogy a gyermekvállalás után mikor akarnak ill. mikor szükséges újra munkába állni? A gyermek ellátásában milyen segítget tudnak igénybe venni (bölcsőde, nagyszülő, bébiszitter)? Csak kisebb felelősséggel járó munkakört vállalnának az elején? Rugalmas, tervezhető munkát keresnek, ahol nincs túlóra, ahonnan alkalmanként el lehet menni? Vagy ha maximálisan helyt akarnak állni a munkahelyen is, a családi háttér ehhez adott?

Készüljenek tudatosan a visszatérésre! Az otthon töltött évek hamar elrepülnek és azután hogyan tovább, gondolkodott már ezen? Legyen stratégiája! Teljes munkaidős foglalkoztatást szeretne vagy esetleg részmunkaidőben gondolkodik, esetleg egy önálló vállalkozás gondolata sem áll Öntől távol?  

Ha a gyes előtti munkahelyére visszavárják, ha a régi munkaköre összeegyeztethető a családi életével, tartsa munkahelyével a kapcsolatot, legyen tisztában a cégét érintő változásokról, ne hagyja megkopni ismereteit! Lehetősége szerint tartson velük a céges rendezvényeken, időnként látogassa meg őket, tájékozódjon a benti változásokról, egy kávé a régi kolléganőkkel sok mindenre fényt deríthet.

Váltásra kényszerül? Járjon nyitott szemmel, tájékozódjon! Szakmájában szeretne elhelyezkedni, de a régi munkahelyére nem mehet vissza? Látogasson állásportálokat, állásbörzéket, legyen tisztában lehetőségeivel a helyi munkaerő-piacon! Kövesse oldalunkat a Facebookon: www.facebook.com/zalaegerszegifoglalkoztatasipaktum - Facebook regisztráció nélkül is láthatja a munkaerőpiaci információkat, képzési és álláslehetőségeket.

Pályázzon bátran, küldje el önéletrajzát olyan pozíciókra is, amelyek elsőre nem tűnnek álmai állásának, esetleg nem felelnek meg minden szempontból. A személyes találkozót követően lehet, hogy ajánlanak egy másik lehetőséget vagy úgy alakítják a feltételeket, hogy ez mindenkinek megfeleljen.

Ne hanyagolja el kapcsolatait, ossza meg ismerősivel terveit, soha nem lehet tudni, hogy honnan érkezik a segítség!

 

Végül, de nem utolsó sorban íme egy nagyszerű zalaegerszegi lehetőség, melyet ajánlunk minden kisgyermekes anyuka figyelmébe, aki már a munka világába való visszatérést tervezgeti:

 

(Felhasznált forrás: Portfolio)