Fiatalok, gyakorlatiasak, bátrak és megnyertek egy műszaki versenyt. Ja, és lányok!

A műszaki pálya iránt érdeklődő diákok próbálhatták ki magukat szerdán a Munkácsy-középiskolában. Hegesztettek szimulátoron, menetet vágtak, ördöglakatot készítettek, fajsúlyt mértek, elektromos áramkört állítottak össze, kereket szereltek autón és kerékpáron. Ez csak néhány a gyakorlati feladatok közül, amelyeket az Útban a műszaki világ felé című versenyen kellett megoldani.

Németh Dezső, a Munkácsy Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskola megbízott igazgatója érdeklődésünkre elmondta: az intézmény gépész munkaközösségének szervezésében, az iparkamara és a szakképzési centrum, valamint több vállalkozás támogatásával rendezték meg második alkalommal a kilencfordulós vetélkedőt a technika iránt érdeklődő 7-8. osztályos általános iskolás tanulóknak. Köztük volt az Eötvös iskolából érkezett nyolcadikos Cser Szilárd is, aki elárulta, hogy az autószerelés után érdeklődik, míg csapat- és egyben osztálytársai még határozatlanok voltak a továbbtanulás irányát illetően.

Idén a versenyre hat városi és környékbeli intézményből 9 négy fős csapat jelentkezett. A műszaki képzést játékosan bemutató vetélkedő elején tíz, elméletet firtató tesztkérdésre válaszoltak a diákok, ezután következett a hét gyakorlati feladat, valamint két bemutató. Utóbbiakon megismerkedhettek a számítógép vezérelte, azaz a CNC forgácsológépekkel, valamint a robottechnika alapjaival is.

A versenyt egy 2 fős lánycsapat nyerte! Trepák Cintia és Szakony Viktória, az Eötvös József Általános Iskola tanulói. Viktória tavaly is a győztes csapat tagja volt, 2 fiú és 1 lány társával együtt. A lányok egyelőre gimnáziumba készülnek, de nagyon gyakorlatiasak, úgyhogy a szüleik is támogatnák, ha műszaki pályát választanának végül.

Forrás: https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/zalaegerszegi-diakok-utban-a-muszaki-vilag-fele-2715826/;

http://www.munkacsyszki.hu/index.php?kat8=k19&nyelv=hu&aktiv=2018190901&mappa=342&oldal=&rendezes=&sorrend=&fbclid=IwAR3B8La8RZMr3wJZmx-wwpKvmEOKyFifywHZ-i37Zxmx5OXnNUAz_5TGX44#celpont