Felelős zalaegerszegi foglalkoztatók - EuropTec Kft.

Az EuropTec Kft. „munkatársainak olyan munkahelyet kíván teremteni, ahol átélhetik a technikai innováció előnyeit, profitálhatnak a vállalkozással közös sikereikből és örömmel, elégedetten végezhetik munkájukat.”

Zalaegerszegi felelős foglalkoztatókat bemutató sorozatunkban következzenek most ők, EuropTec-ék – ahogy magukról írtak egy Facebook bejegyzésben - mit is jelent számukra munkatársaik elégedettsége, a felelős foglalkoztatás? 

A vállalat bemutatásához a közösségi médiát hívtuk segítségül.  A hírfolyamukat átlapozva egy olyan zalaegerszegi vállalatot ismerhetünk meg, ahol a folyamatos fejlesztések, piaci sikerek mellett sokat tesznek a munkahelyi közösség erősítéséért, a minőségi munkahelyi környezetért. Támogatják a család és a munkahely összehangolását, családi programokat szerveznek, de nem feledkeznek meg a helyi közösségről sem, legyen szó pályaválasztás előtt álló fiatalokról vagy segítségre szoruló civil szervezetről.

Pár évvel ezelőtt, személyes látogatásunk alkalmával mi magunk is megtapasztaltuk ezt a fajta nyitottságot, befogadó munkahelyi közösséget. Náluk találkoztunk azzal a jó gyakorlattal, ahogy az új munkatársaikat fogadják: fényképes bemutatkozókat helyeznek ki a faliújságokon, forgalmasabb helyeken, hogy tájékoztassák a régi dolgozókat az új kolléga érkezéséről, közösen segítve a beilleszkedést.

De beszéljenek helyettünk a képek, Facebook bejegyzések, milyen is a EuropTec közösség:

 

Néhány dolgozónk lehetőséget kapott Svájcban programozási ismeretek elsajátítására. A napi 8 órás oktatás mellett egyik nap anyavállalatunkhoz is el tudtak látogatni.

Egyik szombat reggel a régi hagyományokat felidézve disznóvágási programra invitáltuk dolgozóinkat. Az egész napos eseményen Gellénházán közel 40 dolgozónk és családtagjaik vettek részt nagy örömmel. Hagyományoknak megfelelően igazi disznótoros finomságok kerültek estére az asztalra.

 

Fergeteges EuropTec családi és gyermeknap ugrálóvárral, arcfestéssel, csillámtetkóval, csocsóval, focival, családi ügyességi vetélkedővel, gyermekszínházzal, íjászattal, lovaglással.

Szeptemberben céges kirándulásokon vehettek részt dolgozóink. Úti cél Tata, Esztergom és Visegrád volt. Mindenki kellemes élményekkel tért haza.  

Dolgozónk, Boldog Martin sikere - Hétvégén Szombathelyen rendeztek magyar bajnoki ketrecharc fordulót, ahol Martin ismételten remekelt. Cégünktől egy kisebb csapat is elkísérte őt, és a helyszínen szurkoltak sikeréért.

December 20-án juttattuk el a boncodföldei autistákhoz a cégünknél összegyűjtött pénzbeli és tárgyi adományokat. Összefogásotokkal sikerült elérni a kitűzött célt, sőt egy kicsit túl is szárnyaltuk..."Olyan szerteágazó összefogás alakult ki a Védőotthonért illetve az itt élőkért, amit megtapasztalni fantasztikus élmény volt. Hálás szívvel köszönjük a figyelmet, a törődést "

A zalaegerszegi Eötvös iskola 6.osztályosai jártak nálunk. A 2 órás látogatás alatt megismerhették cégünk történetét, körbementek a gyárunkban, láthatták, hogy mi az a műanyag forgácsolás. A látogatás végén egy kvíz játékban vettek részt a tanulók és a győztesek jutalomban részesültek.

A 2018-as Factory-X program a Pannon Fejlesztési Alapítvány és a EuropTec Kft. együttműködésében valósult meg – a Kft. tette lehetővé az ipari probléma feldolgozását. A versenyen 8 csapat indult 54 fővel, az elkészített mintadarabokat végül a EuropTec Kft. üzemcsarnokában próbálták ki.

Decemberben elkészültek a madáretetők, kis idő elteltével a lakója is megérkezett.

Bár az időjárás a tél közeledtével egyre szürkébb és borúsabb, a EuropTec Kft. egyre színesebb lesz.  Pár hete kerültek ki a falakra Lambing Alex lakberendező képei, melyek igazi vidámságot hoznak a hétköznapokba.

Cégünknél kihelyezésre került egy defibrillátor, melynek  pontos használatáról sok dolgozónk kapott oktatást...első alkalommal véradás is volt a Magyar Vöröskereszt szervezésében. Nagy örömünkre a rendszeres véradókhoz sokan csatlakoztak, négyszer annyi dolgozónk  adott vért, mint eddig bármikor.

Havonta egy alkalommal gyümölcsnap van cégünknél.  

És a hét zárásaként, péntekenként céges focira van lehetőség.

 

 

 

Ha Önnek is van olyan jó gyakorlata, melyet szívesen megosztana másokkal, írja meg nekünk az iroda@paktumportal.hu e-mail címre, hogy megjelentethessük honlapunkon vagy Facebook oldalunkon, így a leendő munkavállalók is jobban megismerhetik az Önök vállalkozását!