Felelős zalaegerszegi foglalkoztatók - Etalon Zala Kft.

Felelős zalaegerszegi foglalkoztatók címmel új cikksorozatot indítunk azzal a szándékkal, hogy bemutassunk olyan helyi vállalkozásokat, intézményeket, akik jó gyakorlataikkal hozzájárulnak e terület fejlődéséhez, kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak. Elsőként egy olyan vállalkozást szeretnénk bemutatni, akik házaikkal és varázsházikóikkal egy környezettudatosabb jövőt építenek.

Etalon Zala Kft. - egy kkv és a társadalmi felelősségvállalás

Az Etalon Zala Kft. 2015-ben indította útjára a “Gyermekeink jövőjéért” jótékonysági kezdeményezését, amely a városban található óvodák infrastrukturális fejlesztését, komfortosabbá tételét tűzte ki célul. A kezdeményezés magánemberként fogalmazódott meg a cég tulajdonosaiban, hiszen mindannyian családos emberek, akik a mindennapjaikon keresztül tapasztalták meg, hogy sok esetben mennyire fontos a civil összefogás egy-egy egyszerű fejlesztés elvégzéséhez, amely intézményi keretek között korántsem lenne ennyire kézenfekvő. A magán segítségen túlmutatva, kihasználva a vállalkozás erőforrásait tudtak nagyságrendekkel nagyobb volumenű fejlesztést is elvégezni. A kezdetekkor zalaegerszegi óvodákban végeztek el felújítási munkálatokat, az intézmények számára nyújtott egyszerű támogatásként. Mivel a projekt várakozáson felüli örömökkel zárult, úgy határoztak, hogy egy sorozatot hoznak létre, amelynek keretein belül minden évben egy óvodát vesznek célba, hogy lehetőségeiket kihasználva valami jót tehessenek a közösségért.

2016-tól VARÁZSHÁZIKÓ- A MOSOLYGÓ GYERMEKEKÉRT elnevezéssel folytatódott a program, melynek fővédnöke, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg város polgármestere lett.

Az ötletgazdáknak fontos volt, hogy programjukat a gyermekek igazán magukénak érezzék, hiszen számukra a játék, az élmény a legfontosabb. Az alapvető célkitűzéseket ezért kiegészítették egy új, komplex támogatási rendszerrel. Az új szemléletformáló projekt keretén belül játékos formában ismerkedhetnek meg az óvodás gyerekek a környezettudatosság, a tudatos energiafelhasználás fontosságával.

A zalaegerszegi nagycsoportos óvodások részére pályázatot hirdetnek meg, mely során a versenyzőknek az otthoni háztartásokban fellelhető újrahasznosított anyagokból kell saját varázsházikójukat megépíteni. Nagy a tét, hiszen nem csak önmagukért, hanem saját óvodájukért is versenybe szállnak. Az első helyezést elérő csemete óvodájának felújítását az Etalon Zala Kft. vállalja 1 millió Ft értékben, mindemellett a győztes egyéni nyereménnyel is gazdagodhat, nem beszélve a dicsőségről, amelyet óvodájának szerez. 

Mindezen túl játékos rendezvényeket szerveznek, ahol a pedagógusok bevonásával tanítják meg a gyerekeket a szelektív hulladékgyűjtésre, újrahasznosításra és megmutatják, hogy miként érinti mindez az építőipart. A cél a jövő nemzedékének tudatos szemléletformálása, hogy gyermekeink felnőve maguk is passzív házakat építsenek, napelemmel termeljék az energiát, vagy innovatív megoldásokat keressenek.

Az Etalon Zala Kft. Varázsházikó programja 2016-ban Közös ügyek- közös felelősség kategóriában megnyerte a CSR Hungary díjat, megcáfolva azt a tévhitet, hogy csak a nagyvállalatok élhetnek a CSR lehetőségével.  Hosszútávú befektetésről van szó, hiszen a cég olyan célokba fektet pénzt és energiát, amelyekkel jót tehet, de amelyek nem feltétlenül kézzelfogható módon térülnek meg. Az ebből fakadó hatások viszont pozitívan befolyásolják a cég eredményeit, a HR folyamatokat, a munkatársak közötti kapcsolatokat és a munkáltató külső és belső megítélését.

Az Etalon Zala Kft. tulajdonosai magánkezdeményezésként indították útjára a Varázsházikó programot.  A program keretében megvalósuló felújítási munkálatokat saját költségen, saját emberi erőforrásaik bevonásával valósítják meg. 

Kapcsolat:

Etalon Zala Kft.

8900 Zalaegerszeg, Bíró Márton u. 47.

 

t.:  +36-92/510-552

e.:  etalonzala@etalonzala.hu

w.: www.etalonzala.hu; www.varazshaziko.hu

 

Ha Önnek is van olyan jó gyakorlata, melyet szívesen megosztana másokkal, írja meg nekünk, hogy megjelentethessük honlapunkon vagy facebook oldalunkon, így a leendő munkavállalók is jobban megismerhetik az Önök vállalkozását!