Újabb felelős zalaegerszegi foglalkoztató - Zalavíz Zrt.

A Zalavíz Zrt. 2017-ben Az Év Felelős Foglalkoztatója címet nyerte el, 2018-ban a Családbarát Munkahely Díjat tudhatja magáénak.

Tovább bővült azoknak a zalaegerszegi munkaadóknak a köre, amelyek társadalmi felelősségvállalásuknak köszönhetően elismerésben részesültek.

Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által meghirdetett, Az év felelős foglalkoztatója pályázat célja egyrészt díjazni azokat a hazai munkáltatókat akik kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén, másrészt bátorítani és ösztönözni azokat a munkáltatókat, amelyek még kevés tapasztalattal rendelkeznek..

A Zalavíz Zrt. sikeréhez a város vezetői is gratuláltak. A részletekről Arnhoffer András elnök - vezérigazgatót és Vigh László országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost kérdezte Frauenhoffer Márta az M1 Ma délután című műsorában.

 

Családbarát Munkahely 2018

Fókás Gábor HR vezető a Mérleg című műsorban ismertette a cég azon intézkedéseit, jó gyakolatait, melyekkel a "Családbarát Munkahely 2018" címet nyerték el:
 

A Társaságnak fontosak ezek az elismerések, hiszen növelik a cég jó hírét, hozzájárulnak az ún. munkáltatói márka építéséhez. Erre pedig manapság egyre nagyobb szükség van, különösen akkor, amikor meg kell tartani vagy éppen meg kell találni a megfelelő munkaerőt.

Ismerje meg Ön is a hasonló pályázati lehetőségeket: Díjazzák erőfeszítéseit!